2013. február 18., hétfő

Paradicsomos húsgombóc


A facebook-on van egy receptes csoport, ahol annyit emlegették a paradicsomos húsgombócot, hogy megkívántam. Már napok óta azt ennék.
Hát neki láttam…

Hozzávalók:
70 dkg. darált comb v. lapocka
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
10-12 dkg rizs
1 zsemle v. 1 szelet szikkadt kenyér
1 tojás
só, bors
1 doboz paradicsom konzerv
só, cukor, zellerzöldje




Elkészítés:
A vöröshagymát apróra vágom, és kevés olajon megdinsztelem, majd hűlni hagyom. A kenyeret kevés vízbe áztatom, majd alaposan kinyomkodom belőle a vizet. A darált húst összekeverem a kenyérrel, tojással, a megmosott rizzsel, átnyomott fokhagymával, sóval, borssal és a vöröshagymával. Pici gombócokat formázok belőlük, majd jelen esetben, szalonna zsírjában kissé körbe pirítottam őket. Közben elkezdtem a paradicsommártást. Liszttel és olajjal rántást készítettem, amit felöntöttem a paradicsommal, majd szépen elnyomkodtam az egész paradicsomokat, erre jött a víz, kb. fél liter. Amikor felforrt beízesítettem, cukor, ízlés szerint, én édesebben szeretem, só, zellerzöldje. Ezután tettem bele a gombócokat és jó 40 percig vagy tovább is rotyogtattam, időnként megkóstoltam :) 

Nem bírtam kivárni a főtt burgonyát, így a nélkül egy kis kenyérrel ettem.
Bolondítottam még rajta annyit, hogy megöntöztem 1 kanál édes chili szósszal, gyerekek miatt ezt bele nem tehetem, de ütős lett nagyon.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...