2013. július 28., vasárnap

Sárgabarack fagylalt


Eddig még a blogomra nem került fel fagyi recept, pedig nem ez az első. Tavaly kaptam meg a Bosch gépemhez egy fagylalt kiegészítőt. Készült már több féle, ezúttal egy sárgabarackos fagylaltot készítettem, mert túl sok volt a barackunk, ezáltal hasznosítottuk. Ez egy nem túl édes, de annál krémesebb fagyi lett.


Hozzávalók:
4 tojás sárgája
3 dl zsíros tej
3 dl tejszín
1ek vaníliakivonat
100gr cukor

500gr sárgabarack



Elkészítés:
A tejet felmelegítettem forráspontig, belekevertem a vaníliát, majd a tejszín felével lehűtöttem. A tojások sárgáját a cukorral felvertem, míg sűrű, krémet nem kaptam. A tejszín másik felével lazítottam, kissé tovább vertem. Ekkor folyamatos keverés mellett a krémhez mertem egy merőkanál tejes-tejszínt, majd a többit. Végül közepes lángon besűrítettem a krémet. Kihűtöttem, majd mehet a hűtőbe pár órára.  Általában ezt az alapot használom a fagyik készítéséhez.
A sárgabarackot meghámoztam, kiszedtem a magját, majd összeturmixoltam. Hűtőbe tettem másnapig ezt is.

Másnap beleöntöttem az összes alapot és a sárgabarackot (kb. 300gr ment bele) is a fagyigépbe. Nagyjából 20’ alatt elkészítette a krémes, sűrű fagyinkat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...